Ahogy már azt az elején is említettem, kaptuk magunkat és szombaton kora reggel útnak indultunk Hollandiába. Az út kicsit fárasztó volt, de végül vasárnap hajnalban megérkeztünk párom barátnőjének a családjához, akik már régebb óta itt tartózkodnak. Lemostuk magunkról az út porát, majd megpihentünk egy kicsit. A pihenésünk nem tarthatott sokáig, hiszen délután várnak minket munkaszerződést aláírni. Addig is felfedeztük a környéket kicsit. A táj gyönyörű, a holland emberek barátságosak, segítőkészek, az üzletekben igazi első osztályú élelmiszerek fogadnak minket megfizethető áron. Sokszor olcsóbb is mint Magyarországon. Órákat tudnék mesélni az itteni életkörülményekről és a pozitívumokról de összefoglalva csak annyit tudnék mondani, hogy össze sem lehet hasonlítani az otthonival.

Miután Hágában aláírtuk szerződésünket, kíváncsian és egy kicsit félve vártuk a hétfői munkanapunkat.

Hétfő...

Reggel 5:30...

Készülődés, a munka 6:30-kor kezdődik. Megérkezünk az üvegházba. Ameddig a szem ellát paradicsompalánták. Jobbra-balra, előre-hátra. A palánták között hidraulikus emelőkocsikon munkások. A földön szintén. Páromat a palánták közé osztották be, hogy vágja le a leveleket, engem pedig egy "kocsira", hogy engedjem lejjebb a palántákat, zakkenezzek. :) A munka délután 5-kor ér véget és időközben egy órás pihenőt iktathatunk be szétosztva. :) Kétszer negyed órát és egyszer egy fél órát.

Az első 2-3 hét szinte kibírhatatlan volt. Tele sérülésekkel, vágásokkal, vízhólyagokkal és megfáradt testtel érkeztünk szállásunkra haza zuhanyozni, gyorsan összedobni pár szendvicset és pihenni, hogy másnap fel bírjunk kelni. Az idő múlásával és a napok előrehaladtával beleszoktunk a nehézségekbe. Egyre könnyebbnek tűnt a munka is. Időközben pár nap leforgása alatt saját albérletet is találtunk magunknak párommal, ahol egy kicsit talán felszabadultabbak lehetünk. Fizetésünk...? Ki tudjuk fizetni a lakbérünket, a hűtőnk még egyszer sem kongott az ürességtől, az autónk üzemanyaggal is folyamatosan csordultig el van látva és a malacperselyünk tartalma is szépen gyarapszik. :) Úgy gondolom érdemes volt "meglépnünk" ezt a lehetőséget...

Sziasztok!

Először is elnézéseteket kérem, hogy az előzőekben csak így belevágtam a közepébe bemutatkozás nélkül, de ígérem időben meg fogtok tudni rólam mindent, azt is, hogy miért írom e sorokat, azaz miért is kezdtem blogolni. Hát akkor kezdjük…

Szabó István Levente a becsületes nevem. :) Idén töltöttem be a 28-at. Életem átlagosnak mondhatnám. Egy Borsod megyei kisvárosban születtem, Kazincbarcikán. Óvoda, Pollack Mihály úti általános iskola, Irinyi János Szakközépiskola majd végül a Debreceni Egyetem. Tanulmányaim igyekeztem jó középszinten tartani, se rosszabb se jobb nem volt.  Igyekeztem mindig a társaság középpontja lenni és azért, hogy a körülöttem lévő barátok, haverok jól szórakozzanak minden hülyeségben benne voltam. Könnyen barátkozom, barátságos vagyok és szinte mindig vidám. Kettő darab :) rossz tulajdonságom van, szörnyen lusta vagyok és nem elég kitartó. Igazi Pató Pál úrnak mondhatnám magam.

Ej, ráérünk arra még!

Mondogattam, szinte mindig amikor valami fontos dologról, tennivalóról volt szó.

Mostanáig!

28 évem volt tenni, alkotni valami maradandót, de azt vettem észre nem is olyan rég, hogy elszállnak felettem az évek. Most, hogy elsősorban motiváljam magam, másodsorban pedig, hogy a jövőmre nézve alkossak valamit, gyökeresen megváltoztattam az életem.

Új időszámítás kezdődik az életemben aminek most már TE is a tanúja lehetsz, ha szánsz rám és az írásomra egy kis időt, vagy akár többet is. :)

Az én jövőm így kezdődik...

2015. május 11. hétfő. 

Megcsörren párom telefonja. Van munka! Vasárnap várnak minket szerződést aláírni és a következő hétfőn kezdődik is a munka. Szuper, gondoltuk… mivel sem nekem, sem páromnak akkor nem volt munkája. Szinte gondolkodás nélkül nekiálltunk csomagolni. 5 nap állt rendelkezésünkre, hogy az életünket Debrecenből áthelyezzük külföldre egy idegen, ismeretlen  helyre. Csakis egy dolog motivált minket, a pénz és a jobb élet reménye. Fájdalmas búcsút vettünk szeretteinktől és útnak indultunk.

Irány az üvegház, irány Hollandia!